Welland-csatorna

A Welland-csatorna 43,3 kilométer hosszan húzódik az Erie-tó és az Ontario-tó között. A csatorna az észak-amerikai Nagy-tavakat az Atlanti-óceánhoz kapcsoló tengeri hajózóút része. A csatornát azért építették, hogy a hajók a Niagara-vízesést kikerülvén az észak-amerikai kontinens szívében fekvő Nagy-tavakig juthassanak fel.A évente 3000 tengerjáró, illetve tavi hajón összesen 40 millió tonna áru halad át a csatornán. Megépülte óta nem szükséges az árut folyami hajókon vagy vasúton a montreali kikötőbe szállítani, az óceánjáró hajók közvetlenül érhetik el Chicago, Detroit, illetve a Nagy-tavak ipari központjainak kikötőit.TörténetA Welland Csatorna Társaságot 1824-ben William Hamilton Merritt amerikai vállalkozó alapította, hogy vizet vezessen malmához. A csatorna szakaszosan épült meg, és kezdetekben nem is szándékozták nagyobb méretű hajók átbocsátására használni. Az 1833-ban megnyílt 44 kilométeres csatornát 40, fából ácsolt zsilip tagolta. A csatornán áthaladni képes leghosszabb hajó 33,5 méter hosszú és 2 méteres merülésű volt. 1839-ben Felső-Kanada kormánya felvásárolta a csatornatársaságot és nekikezdtek a meder mélyítésének, hogy az egyre nagyobb hajók számára is átjárható legyen a létesítmény. A zsilipek számát 27-re csökkentették, a lehetséges hajóhosszt 45,7 méterre növelték.Az igyekezet azonban hiábavalónak mutatkozott. 1854-ben megnyílt a csatornával párhuzamosan futó vasútvonal, amely gyorsaságával és hatékonyságával elcsábította a csatorna ügyfeleit. A hajók mérete tovább növekedett, így a csatornát újból mélyíteni és nagyobbítani kellett. 1859-ben már 89 méter volt a lehetséges hajóhossz, a vízmélység pedig 4,3 méter, de még így is kevés volt. 1913-ban a csatorna nyomvonalát egy helyen megváltoztatva nagyszabású munkálatok kezdődtek. A zsilipeket 235 méteresre növelték, a hajózóút mélysége pedig elérte a 7,3 métert.